WhatTheFood Édes Semmiség
14

Egy menü Rómában

Rómára nincsenek szavak. Csodálatos, varázslatos, meseszép? Egyik sem jellemzi igazán. Októberben újra meglátogattuk az olasz fővárost, közben felkerestük a kedvenc éttermeinket. Napi menü az olasz fővárosból.

Egy menü Rómában

Körülbelül 10 éve bukkantam egy kis fűszeres boltra a Vatikán mellett, ahol gyönyörű sonka ült a kirakatban. Ez volt a porchetta, ami egy jellegzetes közép-olaszországi találmány. A malachúst kicsontozzák, megtűzdelik fokhagymával, alaposan megszórják fűszerekkel, főleg rozmaringgal, megkötözik, majd kemencében sütik, sokáig, lassú tűzön. A bőre ropogós, belül pedig omlós.

Életem legfinomabb szendvicsét készítette el a pultban ülő hölgy. Ciabatta, sült ropogós bőrű sonka, rukkola és bivaly mozzarella. Ennyi, nem több, nem kevesebb.

Egy menü Rómában

BAR, Via Delle Fornaci 11, Rome, Italy

Idén októberben nagy léptekkel közelítettem meg az utcát, de sajnos bezárt. Szerencsére a szomszédban ugyan ilyen sonkát láttam meg. Betértem Évához és Claudiohoz, akik fennséges reggelivel ajándékoztak meg. A "panini" ugyanúgy tökéletes volt, mint az egykori szomszéd szendvicse. Sőt. Kérj bele bivaly mozzarellát is és meglátod!

Egy menü Rómában

Baffetto 1, Via del Governo Vecchio 114, Rome, Italy

Ebéd? Szigorúan 12:00 után. Hol máshol mint a Baffetto-ban, róma egyik legismertebb éttermében. Ahol eddig mindig az volt az érzésem, hogy én teszek szívességet azzal, hogy hozzájuk látogatok. A kiszolgálás durva, a pincérek mogorvák, egy szavas kérdések, a végösszeget pedig csak ceruzával ráfirkálták a papírterítőre, mégis ajánlom. A pizza fantasztikus: vékony tészta, vastag fetlét, ahogyan azt kell.

Egy menü Rómában

Campo dei Fiori, Rome, Italy

Amit feltétlenül látni kell egy hasonló étel-őrültnek, az a Campo dei Fiori, Róma ételpiaca. Itt vetették mágiára Giordano Bruno olasz filozófust 1600-ban, miután az egyház eretneknek nyilvánította. Szobra alatt elképesztő színek, illatok, ízek fogadnak. Kötelező kora délutáni frissítő egy frissen facsart gránátalmalé.

Egy menü Rómában

Edoardo II, Vicolo Margana 14, Rome, Italy

Estére minden jóérzésű embernek elege lesz a turistákból, talán ezért is lett a világtól elzárt étterem a kedvencem. Nem könnyű megtalálni a szűk sikátort, de romantikája ámulatba ejtő. Olyan atmoszférája van, amit mindig is keresek egy étteremben. Halat érdemes enni, általában van napi különlegesség is.

Hogy miért az olasz konyha és miért Róma? Nem tudom. Talán a környezet és az észak-európai szemmel nézett káosz. Vagy a friss bazsalikom és a nap érlelte paradicsom. Nem tudom, de mindig azt az élményt keresem. Vagy csak ott, akkor esik jól?


Groos pizzája
Róma fűszerei
Sült Camembert

Instagram