WhatTheFood Édes Semmiség
28

A 700-ik MENÜ

Levelet hozott a posta: miénk a 700-ik MENÜ! Ez az első magyar közösségi szakácskönyv, amely 22 történeten -és több tucat recepten- keresztül mutatja be a budapesti gasztrokultúra igen szubjektív szeletét. A friss tengeri hozzávalók miatt könnyű dolgunk van Hollandiában, egy alapanyag beszerzése azonban nem egyszerű.

A 700-ik MENÜ

A MENÜ szövet borítása is előrevetíti, hogy különlegesen készített tartalom következik. A súlya pedig tovább erősíti, hogy "kávéasztal könyvről" (azaz coffee-table book) van szó, tehát biztosan nem fogom a konyhában használni, hogy a zsírfoltok megtalálhassák.

A 700-ik MENÜ

Minden példány számozott: az ezer darabból miénk lett a 700-ik. A kötet szerzői három hónapon át csak vendégségbe jártak és improvizáltak. Főleg olyan ismerősöket, barátokat kerestek fel, akik a mai budapesti gasztrokultúra megújításán munkálkodnak.

A 700-ik MENÜ

Tulajdonképpen ez nem is egy szakácskönyv, inkább ételekhez kötődő portrégyűjtemény. A szöveget Mihály Kamilla írta, a grafikákat Laki Eszter tervezte, a fotókat Glódi Balázs készítette. Úgy dolgozhattak, hogy nem kellett egy kiadó elvárásának megfelelniük.

A 700-ik MENÜ

Minden fejezet egy portréval kezdődik, amelyből megismerhetünk az adott profi vagy amatőr "szakácsot". A történetek bájosak, elgondolkodtatóak - pont amilyennek kell lenniük. A szereplők többsége fellelhető a neten, szóval lájkolhatjuk őket és követhetjük a blogukat. A helyszínek is változatosak: a Balaton-felvidéki nyaralóba és a budapesti zsidónegyed egyik, éppen feltúrt utcájába is eljutunk a MENU-vel.

A 700-ik MENÜ

A receptek többsége egyszerűen nagyszerű! A szereplők saját gyűjtéséből származnak. Elkészítésükhöz nem kell semmilyen speciális konyhai eszköz vagy fárasztóan és nehezen beszerezhető alapanyag, ami a recepteskönyvek legnagyobb hibája szokott lenni. Aki nem beszéli a mi nyelvünket, az az összes történetet és receptet angolul is megtalálja.

A 700-ik MENÜ

Egyetlen olyan receptet találtam, amely elkészítése igazi kihívás lesz: ez a "rántott Túró Rudi karamelizált körtével". Főleg a legfontosabb hozzávaló miatt (természetesen nem a körtére gondolok). Amíg a legtöbb friss alapanyag beszerzése sokkal egyszerűbb itt (gondolok például a friss kagylóra, rákra, garnélára, különböző fajtájú halakra, a Magyarországon szokatlan fűszerekre, vagy akár a legjobb gouda sajtra), addig a tipukus magyar találmány, a Túró Rudi némi szervezést fog igényelni.

A 700-ik MENÜ

A Túró Rudi egy magyar édesség, amelyben citromos, vaníliás túró van bevonva csokoládéval. A magyar gyerekek imádják, de úgy tudom eddig semelyik másik nemzet sem szerette, akárhová is próbálták exportálni. A beszerzés persze nem lehetetlen, hála a látogatóknak, akik gyakran hoznak nekünk. Most is épp van a hűtőben.

A 700-ik MENÜ

A könyvben több olyan fotó is szerepel, amelyek nem köthetőek az adott ételhez, de remek hangulatba hoztak. Nagyon szerettem, mert sok emléket hoztak elő ezek a képek. A könyv művészeti és kézműves értéke tehát tagadhatatlan. A könyv szinte túl tökéletes, lehetetlenség egyszerre elolvasni, viszont élmény időröl időre lővenni egy kis hangulatért, jókedvért és természetesen inspirációért.

A 700-ik MENÜ

Mindössze ezer számozott példány készült a könyből, az alkotók így akartak egyedi élményt nyújtani az olvasónak. Nagyon hamar el is fogyott, kíváncsi lennék a folytatásra.

Már ki is választottam, mit fogok legelőször megfőzni belőle. Ritkán van így a szakácskönyveknél, de itt az volt az érzésem, hogy az összes recept finom.

A 700-ik MENÜ

Ákos, köszönjük mégegyszer a meglepetést!

Még több információ és kép a Menü weboldalán, sok recept és kulisszatitok pedig a Facebook-on található. Az eredeti fotókat Glódi Balázs készítette, felelős kiadó: Fenyerzekeny Kft.


Így készült
Édes semmiség
Urban Bakery

Instagram